Azt vettem észre, hogy az emberek nem attól ijednek meg, hogy egy blog mögött AI is dolgozik, hanem attól, amikor hirtelen minden szöveg ugyanúgy kezd beszélni. Simább lesz, gyorsabb lesz, közben eltűnik belőle az a furcsa kis emberi él, amiért korábban érdemes volt visszajönni.
Ez nekem kicsit olyan, mint a New Coke sztori. Papíron jó ötletnek tűnt belenyúlni a receptbe, a reakció mégis az volt, hogy “jó, de miért vetted el azt, amiért szerettelek?” Blognál is ez történik, amikor valaki ráengedi a mesterséges intelligenciát a tartalomra, és közben észre sem veszi, hogy nem csak gyorsabban ír, hanem lecseréli a saját hangját is valami steril középre.
Az olvasó nem szöveget keres, hanem szerzőt
Szerintem ezt sokan benézik. A keresőben tényleg választ keresünk, de amikor egy blogot rendszeresen olvasunk, ott már nem pusztán információért megyünk. Hanem hangért, nézőpontért, ritmusért. Azért, ahogy valaki összerak egy gondolatot. Steve Jobs sem mindig azt adta, amit a vevő kimondottan kért; néha azt értette jobban, mihez kötődik valójában az élmény. Egy blognál ez a kötődés gyakran a szerző fejében van, nem a mondatok témájában.
Ezért veszélyes, amikor valaki úgy áll neki a blogolásnak AI-val, mintha kapott volna egy csodavasalót, ami majd helyette gondolkodik. Nem fog. Szöveget gyárt, mintákat követ, kitölti az üres helyeket. Erre remek. Arra már sokkal kevésbé, hogy eldöntse, mire kell ráharapni, miből lesz erős állítás, vagy hol lenne jobb inkább csendben maradni. Használtam én is így-úgy, és a legrosszabb szövegek mindig azok lettek, ahol túl sok önállóságot kapott. Hibátlan mondatok, teljesen felejthető tartalommal. Mint egy túl jól fésült LinkedIn-poszt vasárnap délután.
A bizalom ott sérül, amikor az olvasó érzi, hogy nincs tétje a szövegnek. Hogy ezt bárki, bármelyik iparágban, bármelyik hétfőn leírhatta volna.
Az AI jó segéd, rossz szerző
A mostani helyzetet a keresőknél is ezért nézem gyanakvással. Lehet, hogy a felhasználó gyors választ akar, mégsem biztos, hogy minden felületen ugyanazt várja. A Google is belefuthat abba, hogy adatok alapján ráteszi az AI-t a fő termékre, aztán jön a felismerés: az emberek nem ezt szerették benne a legjobban. Ugyanez kisebb léptékben minden céges blognál ott van.
Ha teljesen automatára teszed az írást, rövid távon kényelmes. Hosszabb távon viszont egynemű lesz a hang, elkopik a karakter, és vele együtt a hitelesség is. Különösen most, amikor már kutatások is azt mutatják, hogy a kkv-s marketingben gyorsan terjed az AI-használat, miközben a fogyasztói bizalom messze nem nő ugyanilyen tempóban. Magyarul: a gép jön, az olvasó meg közben összehúzza a szemét.
Itt válik izgalmassá, hogyan van felépítve egy rendszer. Nekem pont azért tetszik a BlogYeah megközelítése, mert nem azt ígéri, hogy eltünteti az embert a folyamatból, hanem azt, hogy rendesen használhatóvá teszi az egészet. Ez nagy különbség. Az AI összerakhat vázlatot, címet, első verziót, strukturálhat WordPressbe, de a saját márkahang, a valódi állítás és a szakmai szűrés nem maradhat ki. Ettől lesz a blogolás szövegíró nélkül is vállalható, és ettől nem csúszik át műanyag tömegtermelésbe.
Amikor egy rendszer ezt jól oldja meg, az nem varázslat, hanem fegyelem. Kell hozzá szerkesztési logika, jó promptolás, ellenőrzés, forráskezelés, és annak megértése, hogy a gyorsaság önmagában semmit nem ér, ha közben a cikkből kifolyik a személyiség.
Én ebben hiszek: az AI akkor segít igazán, ha nem helyetted akar szerző lenni. Az olvasó ugyanis nem egy ügyes gépre kíváncsi, hanem arra, van-e még valaki a mondatok mögött.
Iratkozz fel hírlevelünkre a legfrissebb cikkeinkért! Feliratkozás