Múltkor ültem egy készülő blogcikk fölött, az AI pedig olyan magabiztosan dobta elém a szöveget, hogy első olvasásra majdnem el is hittem neki. Szép volt, sima volt, még a ritmusa is rendben volt. Aztán a közepén beleírt egy állítást, ami egyszerűen nem volt igaz. Nem ordított róla, hogy hülyeség, inkább csak elegánsan odacsúsztatta, mintha mindig is oda tartozott volna. Na, ott megint eszembe jutott, hogy a rendszer nem azért veszélyes, mert buta, hanem azért, mert túl készséges.
Az AI a blogolásban tényleg sokat tud segíteni. Főleg ott, ahol a fehér lap bámulása viszi el az időt. Címötletek, vázlat, átírás, rövidítés, meta leírás, WordPress-kivonat, belső linkajánlás: ezekre én is használom, és kár lenne úgy tenni, mintha ez valami bűn lenne. Egy egyéni vállalkozónak vagy kkv-nak sokszor nincs külön szövegírója, mégis kellene tartalom. Ilyenkor az AI nem luxus, hanem egy normális munkatárs-jelölt. Csak hát hajlamos úgy viselkedni, mint az a kolléga, aki minden megbeszélésen bólogat, aztán teljes magabiztossággal rossz fájlt küld ki.
Az AI ott csal, ahol a feladat rosszul van kitalálva
Engem mostanában ez érdekel a legjobban: sokszor nem arról van szó, hogy a rendszer hazudik, hanem arról, hogy mindenáron teljesíteni akar. Ha azt kéred tőle, hogy írjon meggyőző cikket, ír meggyőző cikket. Ha nincs elég jó forrása, akkor is. Ha azt kéred, hogy tűnjön szakértőinek, annak fog tűnni. Ezért veszélyes blogautomatizálásnál az a hozzáállás, hogy „majd megoldja”. Megoldani ugyanis bármit megold, csak néha egészen mást old meg, mint amit szerettél volna.
Erről nekem kicsit a New Coke sztori jut eszembe. Az adatok mutathatnak valamit, a felhasználó mégis mást akar szeretni. Ugyanez van a blognál is. Attól, hogy egy gép ki tud köpni egy olvasható szöveget, még nem biztos, hogy az olvasó ezt várja tőled. Lehet, hogy pont azért olvasnak, mert van ízed, véleményed, rossz napod, mániád, egy félmondatod, amit más nem ír le így. Ha ezt lecseréled steril középre, könnyen megkapod a saját kis New Coke pillanatodat.
A szöveget megírja, a felelősséget viszont rád hagyja
Az egyik legnagyobb félreértés, hogy ha valami nyelvileg rendben van, akkor tartalmilag is. Pedig a nyelvi modellek pont abban jók, hogy értelmesnek hangzó mondatokat gyártsanak. Beszélgettem már velük stratégiai témákról, tartalomnaptárról, keresési szándékról, és néha egészen használható ötleteket adtak. Máskor meg olyan magabiztos sületlenségeket, hogy majdnem tapsoltam. Nem rosszindulatból csinálják. Ez a működésük.
Blognál szerintem négy helyen kell emberi kontroll, különben elindul a lejtő:
- a tényeknél, mert egy hibás adat nagyon gyorsan bizalomvesztés lesz,
- a hangnál, mert az AI szeret mindent egyformára vasalni,
- a példáknál, mert a kamu konkrétság különösen alattomos,
- az állítás erejénél, mert imád túl nagyot mondani.
A „vasalni” szót direkt használtam. Van bennem egy régi rögeszme: attól, hogy valamivel lehet beszélgetni, még nem lesz belőle társ vagy szerzőtárs. Egy vasalóval sem kezdesz el életvezetési vitát folytatni, hiába működik szépen. Az AI is ilyen nekem. Hasznos eszköz, néha meglepően ügyes, de attól még eszköz marad. Ha ennél többet képzelsz bele, előbb-utóbb rá fog írni a cikkedre valami csillogó butaságot.
Ami nálam bevált, az sokkal prózaibb. Meghagyom neki a fárasztó első kört, de a végső szövegbe mindig beleírom a saját tapasztalatot, a saját mondatritmust, és főleg azt a kételyt, amit egy gép nem érez. Mert a jó blogposzt néha attól működik, hogy látszik rajta: valaki tényleg gondolt valamire, mielőtt leírta.
Én ma már akkor nyugszom meg egy AI-val írt szövegnél, ha találok benne valamit, ami kicsit emberileg szabálytalan. A teljesen hibátlan szövegtől valahogy mindig viszketni kezd a tenyerem.
Iratkozz fel hírlevelünkre a legfrissebb cikkeinkért! Feliratkozás